Az önzetlen szerelem
/Meglátni és megszeretni/
Még a nevedet se tudom, látod?
Azt sem, van e férjed, vagy barátod:
És hogy van-e gyermeked, unokád,
Van-e lakásod, szakmád, diplomád?
S hogy velem egyáltalán szóba állsz,
Vagy futsz előlem el, amerre látsz?
Egy szál ruhában, vagy ruhátlanul-
Szeretni Téged, őrülten, vadul.
Talán nem is tudom már meg soha:
Nekem Te vagy a végzet asszonya!
Ha majd megérted az idők szavát,-
S úgy fogsz szeretni, ahogy senki más…
Lehozom neked a csillagokat,
Mutassák tovább közös utunkat.
A tenyeremen hordalak, s óvlak,
Akkor is mindig, szeretni foglak!
Légy bátor, s vállald fel önmagad!
Értsd meg, e fájó, gyötrő szavakat…
Hagyd, hogy e verssel most eljegyezzelek,
V agy tőled örökre búcsút veszek…
Bolond szívemre hallgattam, s Te lásad!
Ez nekem megér egy ily vallomást.
Mert a szívem uralja az eszem,
S talán egyszer ez lesz a végzetem;
Az is lehet, hogy én rosszul látok:
Nem jól dolgoztak a hályogkovácsok…
De amikor először láttalak,
Te küldtél felém, reménysugarat
Debrecen 2017. február 15.
Pál Albert
a szerző
Kapcsolódó bejegyzések:
Valahol létezik egy világ
El gondolkodtató.
A mosoly gazdagít.
Légy te a hold !